Meghívó

Hétfőn megkezdődött a szelektív hulladékgyűjtő kuka kiosztása ♻️

FONTOS, hogy lehetőség szerint az a személy jöjjön a kukát átvenni, akinek a nevére szól a szolgáltatói szerződés. Amennyiben nem az a személy veszi át a gyűjtőedényt, akinek a nevére szól a szerződés, akkor - még közeli hozzátartozó esetében is (pl. házastárs) - szükséges a MEGHATALMAZÁS. A DTKH által megküldött értesítést hozzák magukkal a számlázási adatok egyeztetése érdekében.
Kérjük ellenőrizzék, hogy a szerződéses adataik rendben vannak-e. Ha azokban változás történt, akkor csütörtökönként a Művelődési Házban 9-11 óra között a személyes ügyfélfogadás keretében bejelenthetik a módosítást vagy vegyék fel a kapcsolatot a DTKH munkatársaival.
A külterületen élők esetében aki rendelkezik kommunális (háztartási) hulladék elszállítására vonatkozó szerződéssel a szolgáltató által előre kihirdetett időpontokban, 2 heti rendszerességgel az ingyenesen átadott sárga tetejű kukában a szelektív hulladékot is ki tudja tenni, azt a szolgáltató elszállítja. A szállítással kapcsolatos korábbi problémákat a szolgáltató felé jelezte az Önkormányzat.
‼️ A szelektív hulladékgyűjtő edény kiosztásáról szóló részletes tájékoztató és a MEGHATALMAZÁS ide kattintva elérhető.

 

 

 

 

 

 

 

 

2021. november 23.

Hirdetmény

Szelektív hulladékgyűjtő edényzet kiosztása 2021.

Tisztelt Lakosság!   A szelektív hulladékgyűjtő edényzet kiosztása  kapcsán a későbbi félreértések elkerülése végett felhívjuk figyelmüket, hogy csak az érvényes hulladékszállítási szerződéssel rendelkező ügyfelek vehetik át az edényzetet,  melyhez  személyi igazolvány és lakcímkártya  bemutatása szükséges.Sem a házastárs, sem a szerződővel egy lakcímen élő egyéb hozzátartozó nem jogosult az átvételre, így kiemelten fontos, hogy amennyiben a szerződő fél helyett mást bíznak meg az edényzet átvételével, úgy minden esetben a szabályosan kitöltött MEGHATALMAZÁS nyomtatvánnyal rendelkező személy érkezzen az átvételi pontra.Köszönjük

Felhívás

Lajosmizsei termelők és kézművesek részére szóló kérdőív

Tisztelt Lajosmizsei Termelők és Kézművesek!  A mai naptól országosan elindult a Coop felmérés.Coop Szolnok Zrt. négy szupermarketében kialakításra kerültek a helyi termékek polcai, ahol a helyi termelők és kézművesek termékei vásárolhatók meg. Ezt az elképzelést karolta fel a Nemzeti Művelődési Intézet, amely fontos feladatának tartja a helyi gazdaság támogatását és fejlesztését is. A közös cél, hogy az ország egész területén kialakításra kerüljön a helyi termékek polca, és ezáltal is bővüljenek a helyi termelők, kézművesek értékesítési, illetve a vevők beszerzési lehetőségei.Az online kérdőívvel szeretnénk felmérni, hogy az országban hány olyan termelő, kézműves van jelen a különböző termékeivel, akik szívesen csatlakoznának a fent említett kezdeményezéshez. A kérdőív segítségével a Nemzeti Művelődési Intézet olyan adatbázist tervez létrehozni, amely részben a helyi termékek eladását helyben, részben pedig a Nemzeti Művelődési Intézet további gazdaságfejlesztő, innovatív szakmai tevékenységét segíti. Fontos hangsúlyozni, hogy a kérdőívet helyi termelők és kézművesek töltik ki a saját tevékenységükre és termékeikre vonatkozóan. Településenként minimum 5 kitöltést várunk a helyi termelőktől és kézművesektől. Kitöltési határidőt meghosszabbították : 2021. 11. 05.  Kérdőív linkje: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSe23Q484YviYX0r6NFu3DKn5nDc7rLl0W7wp2za7w3x1kngJg/viewform?usp=sf_link

Meghívó

KÖZMEGHALLGATÁS 2021.

 


Tartalom átvétel