Hírolvasó

Eltörölte a kínai parlament az államfő hivatali idejére vonatkozó korlátozást

Baon.hu hírek - 2018, március 12 - 10:34
Az eddigi szabályozás szerint ugyanaz a személy legfeljebb kétszer öt évig viselhette az államfői tisztséget.

Tűz volt a debreceni Kenézy Gyula Kórházban

Baon.hu hírek - 2018, március 12 - 10:34
Hat ágy kapott lángra, senki sem sérült meg.

Gyerekek is megsérültek egy halálos balesetben

Baon.hu hírek - 2018, március 12 - 10:34
Frontálisan összeütközött két személygépkocsi vasárnap reggel a 76-os főúton Zala megyében, egy ember meghalt, többen pedig megsérültek, köztük gyerekek.

Újra lesz magyar stand a Párizsi Könyvszalonon

Baon.hu hírek - 2018, március 12 - 10:34
A francia közönség igencsak kedveli Márai Sándor, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső és a kortárs szerzők műveit is.

Lezárult a Wall Street farkasa körüli botrány

Baon.hu hírek - 2018, március 12 - 10:34
A filmet jegyző produkciós cég 60 millió dollár kifizetésével száll ki a gigantikus sikkasztási ügyből.

A Kunsági borvidék borai versengtek

Baon.hu hírek - 2018, március 12 - 10:34
Kiskunhalason tartotta pénteken a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa a XX. Kunsági Borvidéki Borversenyt. A verseny ünnepélyes eredményhirdetésére március 22-én lesz.

Kiderült, ki a felelős a dohányzó orángutánért

Baon.hu hírek - 2018, március 12 - 10:34
A férfi pár napja adta oda cigijét az állatnak egy indonéz állatkertben.

Huszáros hosszú hétvége vár a szentendrei Skanzenben

Baon.hu hírek - 2018, március 12 - 10:34
Felvonulás, katonaverbuválás és márczafánk is lesz.

Több mint 200 házat öntött el a víz

Baon.hu hírek - 2018, március 12 - 10:34
Queensland szövetségi állam egyes részein a múlt hét vége óta több mint 1000 milliméter eső esett.

13 éves kor után nem termel idegsejteket a hippokampusz

Baon.hu hírek - 2018, március 12 - 10:34
Egy új kutatás jutott erre a meglepő eredményre.

Valami nagyon csúnyát sodort partra a víz Ausztráliában (videó)

Baon.hu hírek - 2018, március 12 - 10:34
Elvileg ez egy óriási hal.

Dömötör Csaba: csak a kormánypártokra számíthatnak az emberek

Baon.hu hírek - 2018, március 12 - 10:34
Sorsdöntő tárgyalások jönnek a betelepítéssel kapcsolatban - mondta az államtitkár vasárnap.

Mindkét megye kettes mérkőzésen az esélyesek nyertek

Baon.hu hírek - 2018, március 12 - 10:34
Mivel a szombati nap munkanap volt, ezért a Bács-Kiskun megyei első osztályban egy mérkőzést sem játszottak le, a megye kettőben is csak kettőt, a Déli csoportban.

Trump meghirdette a következő elnökválasztás jelszavát

Baon.hu hírek - 2018, március 12 - 09:30
Az amerikai elnök egy Pittsburgh melletti kisvárosban fedte fel a kampány fontos részét.

Az 1848-49-es forradalomra emlékeztek Amerikában

Baon.hu hírek - 2018, március 12 - 09:30
Beszédet tartott Szabó László nagykövet, majd a Báthory József cserkészcsapat adott műsort.

Ezeket az ételeket ne egye reggelire!

Baon.hu hírek - 2018, március 12 - 08:26
Némelyik egészségesnek tűnhet, de sajnos nem az.

Tovább tombol a tavasz vasárnap

Baon.hu hírek - 2018, március 12 - 08:26
Bár sok helyen borult lesz az ég, és némi csapadékra is számíthatunk, akár 20 fokig is felszökhet a hőmérő higanyszála.

A főorvos szerint a beteget kell nézni, nem a röntgenfilmet

Baon.hu hírek - 2018, március 12 - 08:26
Több bajai orvost is jelöltek Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra. Dr. Vass Antal traumatológus neve a voksolás megkezdése óta szerepel a listán. Ennek apropóján kerestük fel a főorvost.

Egy siket lányt tanított meg énekelni Pitti Katalin operaénekes

Baon.hu hírek - 2018, március 12 - 08:26
A művésznő négy éve foglalkozik a halláskárosult Annával. Elképesztő eredményt értek el ketten.

Óriásit küzdve fontos pontokat szerzett a Mizse KC

Baon.hu hírek - 2018, március 12 - 08:26
A Mizse KC a tabellán közvetlenül előtte álló Törökszentmiklósi KE-t fogadta a férfi kézilabda NB I./B Keleti csoportjában. A mérkőzésből pokoli nagy csata kerekedett.
Tartalom átvétel