Lengyel repülősök emlékművének avatóünnepsége

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Köszöntő a lengyel emlékmű avatására

 

Nagy tisztelettel köszöntöm Lajosmizse Város Önkormányzata nevében az ünnepségünkön megjelent lengyel és magyar miniszter urakat, nagykövet urat, magas rangú kedves lengyel és magyar vendégeinket, a sajtó képviselőit és Lajosmizse lakosságát!

1944. augusztus 26-án a 7 lengyel pilóta számára megállt az idő, és nem fejezhették be küldetésüket. Tudták, hogy veszélyes a feladat, amit rájuk bíztak, de abban a hitben és reményben segítethették a Varsói felkelést, hogy a győztes háború után még sok feladat, öröm és egy boldogabb jövő vár majd rájuk.

Az élet azonban másként rendelkezett, hiszen családjuktól, hazájuktól távol leltek örök nyugalomra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy tettük, hősiességük feledésbe merült. Egy évvel ezelőtt megkeresett Dr. Karol Biernacki a Lengyel Köztársaság Szegedi Tiszteletbeli Konzulja és kezdeményezte egy emlékmű felállítását a településünk határában hősi halált halt lengyel katonák emlékére. A megbeszélést tett és összefogás követte. A Lengyel állam, a Lengyel Harc és Mártíromság Emlékét Őrző Tanács és Lajosmizse Város Önkormányzatának együttműködésével és támogatásával a mai napon felavatjuk Marek Brzózka szobrászművész alkotását.

Az elkészült emlékmű itt áll előttünk, a magyar Turul és az 56-os emlékmű szomszédságában, városunk központjában, a Szabadság téren.

Jelképes ez, hiszen mindhárom alkotás ugyanazt hirdeti, a hősök tiszteletét, a rájuk való emlékezést, a szabadságért való küzdelmet.

Az új szobor leleplezésével állítsunk emléket örök időkre a pilótáknak, akik meghaltak a lengyel nép szabadságáért! Hirdesse és erősítse a lengyel nemzet iránti tiszteletünket, megbecsülésünket, akikkel 1000 éves történelmi múlt és barátság köt össze bennünket, magyarokat.

Köszönöm mindenki segítő közreműködését, anyagi támogatását, munkáját, hogy a szobor elkészülhetett, az elképzelés testet ölthetett!

Köszönöm kedves vendégeinknek, hogy jelenlétükkel megtisztelték ünnepségünket és a hősök cselekedetéhez méltóvá tették megemlékezésünket!

                                                                                                                                         Basky András

polgármester

 

 

 

 

CsatolmányMéret
Basky András polgármester köszöntő beszéde13.71 kB